U12/A 7. forduló 2. mérkőzés

2017.03.18. 09:20 (Erzsébet u)

Dunakeszi Kiscicák - Megyeri Tigrisek 26-42 (7-9; 11-9; félidei büntető: 1-4; 2-6; 5-14)


Értékelés:

Most nem volt annyira kiugró ellenfelünk kis 10-es játékosa, így könnyebb meccset tudtunk játszani, már csak
azért is, mert ellenfelünk határozott elzárásos játékából a játékvezetők négy akció kosarat is elvettek. Sajnos
ellenfelünk támadó játéka mellett védekezése is szabálytalan volt szinte végig, hiszen a nem egyszer a trapéz
szélénél állt a sarokban tartózkodó támadónk védője, amivel gyakorlatilag többször kettős védéssel kellett volna
kosarat szereznünk. Ennek ellenére a csapat most lényegesen jobban küzdött, és a védekezésünk is sokkal
hatékonyabb volt, szerencsére nem adtunk el annyi labdát, sőt mindösszesen csak 9-et, amely mindenkppen
dicséretet érdemel. Bár a helyzeteinket nehezebben tudtuk értékesíteni többnyire ellenfelünk szabálytalan
védekezése miatt, ennek ellenére a gyors indításokból sok-sok pontot szereztünk. Sajnos a büntetőket megint
rossz százalékkal értékesítettük, dacára annak, hogy sokat gyakoroljuk. Remélem egyszer ez is az elfogadható
szintre fog majd kerülni.
Mivel egy mérkőzést nyertünk, egyet elvesztettünk, így maradtunk a 8-as csoportban, és pár hét múlva a záró
fordulót itt játszhatjuk majd le. A szerzett pontokat a hasznosság szerint tüntetem fel, azaz a VAL pontokkal
együtt. Ez látható a zárójelben.

Pontszerzők:

Kornya Mátyás 8 pont (8)
Magyar Dávid 3 pont (8)
Sallai Bence 6 pont (6)
Marosi Hunor 3 pont (6)
Barabás Balázs 2 pont (5)
Bolygó Máté 4 pont (4)
Békési Benedek 1 pont (0)
Nagy Barnabás 2 pont (-1)
Lipták Zalán 1 pont (-1)
Molnár Máté 0 pont (-2)
Sólyom Gergő 6 pont (-3)
Hunka Péter 4 pont (-3)

Megyeri Tigrisek alapadatok

Megyeri Tigrisek Közhasznú Kosárlabda Klub
Adószám: 18221929-1-41
Bankszámlaszám:
11600006-00000000-50574753