Vásárhelyi Kosársuli/A - Újpest-MT/A (Kiemelt Kadet)

Kiemelt kadet bajnokság (alapszakasz) - 9. mérkőzés

Vásárhelyi Kosársuli/A - Újpest-MT/A
82-60 (21-18;17-17;24-7;20-18)

Elszalasztott lehetőség...

Pontdobók: Nagy Gergely 12/6 (2/2), Vidor Dávid 11 (2/1), Nagy Balázs 9/9 (-), Gál Mátyás 8 (4/2), Jónás József 5/3 (-), Tóth Barnabás 5 (6/3), Papp Bendegúz 5 (2/1), Kékesi Kristóf 3/3 (-), Ábri Attila 2 (-)

Büntető: 16/9 (56%)

Pajor Dávid: Győzelmi esélyekkel utaztunk Hódmezővásárhelyre és úgy láttam a csapaton, hogy ezért hajlandó is mindent megtenni. Két dologra hívtam fel a figyelmet: a lepattanó és a vérmérséklet. 6-0-al kezdtünk, ami megintcsak azt jelentette, hogy nem ijedtünk meg a csarnok atmoszférájától és attól, hogy ez egy országos kiemelt mérkőzés. Ellenfelünk természetesen hamar magához tért, így egészen a félidőig fej-fej mellett haladt a két csapat. Sajnos már az első 20 percben rengeteg buta és önfejű megoldást választottunk, de a hazaiak (ekkor még) nem tudtak élni a lehetőséggel, így 3 pontos hátránnyal mentünk szünetre. A pihenő alatt azt kértem a csapattól, hogy fejben ne essen szét, és tartsa kontroll alatt az érzelmeit, mert akkor lesz keresni valónk a hátralévő időben. Sajnos szavaim nem mindenkinél találtak értő fülekre, így ennek, illetve a teljesen összeesett játékunknak "köszönhetően" a harmadik negyedben olyan betlit mutattunk be, amivel megástuk a saját sírunkat. Hiába lett három negyed is egál közeli (a statisztikában is csak a közeli dobások %-ában maradtunk alul) elég volt 5 perc csőd. Ez sajnos ilyen egyszerű...

Sok a sérült, kicsit ilyen téren talán lelkileg gödörbe kerültünk, ráadásul továbbra is nyeretlenek vagyunk az országos bajnokságban. Ha emiatt van némi frusztráció a csapatban, azt megértem. Ugyanakkor nekem is át kell gondolnom egy-két dolgot a csapattal kapcsolatban és el kell vonatkoztatnom attól, hogy anno velem mit csináltak volna negyed annyiért, amit most (is) megengedtek egyes játékosok az ellenféllel, a játékvezetőkkel, az edzővel és főleg a saját csapatunkkal szemben. A vereség elszomorító, de ez a magatartás, ismerve az eddig megtett közös erőfeszítéseket...igen csak csalódást keltő.

Megyeri Tigrisek alapadatok

Megyeri Tigrisek Közhasznú Kosárlabda Klub
Adószám: 18221929-1-41
Bankszámlaszám:
11600006-00000000-50574753