BP U16: Budapesti Honvéd/C - Újpest-MT/C 78-61

2019.10.27

A kezdeti megilletődöttség után belerázódtunk a meccsbe. Azonban az első negyedben akkora hátrányt halmoztunk fel, melyet már nem sikerült ledolgoznunk.

Budapesti Honvéd/C - Újpest-MT/C 78-61
(26-9, 24-19, 16-17, 12-15)
Újpest-MT: Szabó Á. (18), Sallai B. (17/6), Kornya M. (10/3), Ipacs Z. (4), Magyar D. (4), Fehér-Sabján D. (2), Máté M. (2), Molnár M. (2), Szőcs B. (2), Cserhalmi G. (-).

Páli Gábor: Jól kezdtük a mérkőzést. Áron három pontjával 0-3 volt nekünk. Szép támadásokat vezettünk, védekezésben pedig volt szerzett labdánk. Aztán ellenfelünk védekezést váltott, mi pedig megilletődött nyuszikká váltunk. 17 eladott labdánk volt 7 perc alatt, amit nem lehetett megmagyarázni. A második negyed közepére sikerült megértenünk és elhinnünk azt, amit kértem az időkérésnél és az első negyed után is. A rendszer pedig elkezdett működni. Pedig továbbra sem csináltunk mást, mint azt, amit tanultunk. Csak most már volt önbizalmunk!
A második félidőre a védekezésünk is kezdett összeállni, támadásban pedig egészen szép dolgokat csináltunk. Áron megint hasznosan játszott támadásban és védekezésben is, míg végre Bencére és Matyira is rá lehetett bízni a befejezéseket! Pozitívum, hogy majdnem mindenki dobott mezőnykosarat, viszont néhány embertől sokkal többet várok a játékban.