U18: Újpest-MT - ALBA Fehérvár (Junior Kiemelt 3. forduló)

2019.10.04

Érzelmek vihara a mérkőzésen. Ezzel lehetne a legjobban összefoglalni a Fehérvár elleni mérkőzést. Két és fél negyeden át komoly esélyünk volt megnyerni a találkozót, ám a végére el is fáradtunk és a hitünket is elvesztettük, s így kikaptunk.

(forrás: www.hunbasket.hu)

Nemes Péter: Igazán jól kezdtünk a tavalyi bajnok ellen, de sajnos már az első negyedben is jeleztem a játékvezetőnek, hogy figyeljenek oda, mert rossz irányba viszik el a mérkőzést, ez be is bizonyosodott a második negyed 8. percében megkaptam a dupla technikai hibát reklamálásért, amit a pályán tettem meg, ezért kiállítottak... Sajnos ennek nem így kellett volna lennie, de inkább nem mennék bele. A gyerekeknek gratulálok az első félidőben nyújtott teljesítményükért, a másodikról nem tudok mit mondani... Hibáztam, ezt vállalom! Október 13-án a DEAC otthonába látogatunk. Igyekszünk helyt állni és idegenben megszerezni az első győzelmünket.